Hajnalhasadás

ELÉRHETŐSÉG: pales17@freemail.hu TOVÁBBI OLDALAIM: http://hatodiknapon.hupont.hu/, http://napcsillag.hupont.hu/, http://csillagszeme.hupont.hu, http://csillag-szeme.hupont.hu, http://o-megacsillag.hupont.hu/, http://palesnapes.hupont.hu/

Korábban már többször szerepelt, hogy János 21. fejezetében 153 halat fognak ki a "tengerből". A "jó halakat" edénybe helyezik, a "rosszakat" pedig kihányják a hálóból, vissza a tengerbe. Mint már szerepelt, a bennt ragadt jó halakat az edényből később ki kell önteni (Vízöntő). Nyugaton, mint Born Gergelynél is hallhattuk, a korsóból vizet öntő fiatalember alá azt írják: " Én az élet vizét hozom nektek. Új föld és új ég lészen."
Jézus Isten templomában, a szabad ég alatt imádkozott az Atyához, mégpedig az Olajfák-hegyén és a Templom-hegyen. Mindkét magaslati helyszín fontos energetikai központ/csomópont. Eleink is magaslatokon, halmokon áldoztak vagy imádkoztak az Úrhoz. Oda is temetkeztek, csecsemőpózba helyezve el az eltávozott lélek földi testét, szimbolizálva az újjászületést. A halmok Földanya melleit szimbolizálták, ami összeköttetésben volt az égi csillagvárossal a Tejúttal.
1989-ben még csak az úgynevezett Hartman háló volt az, amely egészségkárosító hatással rendelkezett az élő szervezetre, azóta viszont még négy másik is megjelent, melyeket az vízerek gerjesztik az Hartman hálóból.
Jézus és tanítványai összesen 13-an voltak ebből Péter eredetileg halász volt. A hagyomány szerint Jézus Krisztus neki adta a mennyország kapuinak kulcsait. Mint szerepelt Jánosnál 153 halat fogtak ki a tengerből. http://hajnalhasadas.hupont.hu/97/omega-2
A Hartman háló, miként Born Gergely is mondja 1989 után kezdett szétbomlani többfajta hálóvá, amely a végén 12 hálórendszert fog tartalmazni.
13 x 153 = 1989
2012 - 1989 = 23 (Az emberek testi sejtjeiben 23 pár kromoszóma van, minden párban az egyik apai, a másik anyai. kromoszóma - a genetikai információt hordozó DNS egység.)
Nos a folymat végére - mikor már 12 háló szeli keresztbe kasba a teret (2012-2016) -, ha nem tartozunk a "jó halak" közé DNS torzulást fognak előidézni a testünk sejtjeiben, ugyanis ezekben a hálókban másképpen telik az idő, vagyis gyorsabbban halad. Ha a szervezet belekerül egy ilyen sávba, márpedig ha 12 lesz mindenhol ott lesz, azon sejtek, amelyek belekerülnek, gyorsabb anyagcserét folytatnak, lecsatolódnak a szervezetről és rákos sejtekké válnak. A pozitív kisugárzású személyek, akik nem gyűlölködnek, nem ítélkeznek, stb., másszóval a szeretet járja át, azokra nincs hatással a "rossz halakra" káros hatású háló. Másszóval őt már kifogták a "tengerből" hálóval. Hogy a kifogottak közé kerülhessünk meg kell változnunk. Sajnos a TV/Média pont ettől akar minket "halakat" megfosztani, miként arra is lett kitalálva, hogy ítélet alá vonjon minket, mikjént a TV számbelileg egyenlő a 42-vel.
A Vízöntőbe lépés egyben az Idők végezetét is jelöli, miként a víz hullámzik, az idő a fény és hang mellett pedig hullám természetű. Ekkor lesz új ég és új föld az ígéret alapján.
12 x 153 = 1836
2012 - 1836 = 176 = 2 x 88 = új ég, ugyanis az égboltnak 88 csillagképe van. Ebből kifolyólag a kétszer 88 az új ég.
12 = Jézus tanítványainak száma, 12 törzs, 12 zodiákus (igazából 13 van a kígyótartóval), 12 hónap, Isten 12 betűs neve a kabbalistáknál (Hih-Hvvh-Vihih = Ő volt, van, lesz), Jézus a feljegyzések szerint 12-szer jelent meg a halálát követően.
A Vízöntő egy föld és nőelemű jegyet kapcsol össze.
A kenyér alapanyaga a búza a Földanyából sarjad, ami táplál és életben tart.
A víz a megtisztulás jelképe és ital, amely szintén életben tart.
A Vízöntőbe lépés lényege, hogy meg vagyunk hívva az utolsó vacsorára, utána pedig szimbólikusan meg kell halnunk (megváltozni), azt követően pedig Feltámadunk (újraszületünk). Minenféle változás a személyiségben/jellemben egyfajta halál/újjászületés, egy lépcsőfok.
Rajtunk áll, hogy majmokká válunk a föld felé tekintve, ahogy a cionizmus megálmodta és Mózes törvénybe iktatta (Mózes V. könyve 4. rész/19), vagyis idétlenek, vagy az ég felé tekintünk, megtisztulunk és időtlenek leszünk.
Őseink hite szerint hitével erősíti az ember az Istent, viszont ha egy másik nép Őrszellemét vagy istenét imádja, akkor azt a másik népet erősíti. Hogy jó úton járunk e, azt korunk eseményei megmutatja az, hogy kik állnak a magyarság és a világ (meg)vezetésének, elfoglalásának élén.
 
Pár dolgot bemutatok, amik feltárják, hogy bizony jelen korunk az az időszak, amit úgy neveznek: AZ IDŐK VÉGE.
Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve:
"Mi a Vízöntő ősi jelképe? Az ifjú, aki kezében sajtárt tart és termésfakasztó vizet önt a föld rögére. Az egyetlen jegy, amelynek jelképe egy fiatal férfi, ifjú ember. Önkéntelenül az evangéliumi szavakra kell gondolnunk: AZ EMBER FIA, aki eljövendő… Jézus Krisztus, akinek műve nem korlátozódhatott egyetlen világérára, a Halakra, hiszen ő maga mondotta, hogy ismét el fog jönni! A Vízöntő a jézusi irányítás beteljesítője, amikor Jézust, akit „egy időre nem láttunk”, „ismét látni fogjuk”. Nem kell ezt betű-szerint érteni, nem kell apokaliptikus Világvégre gondolnunk. Jézus igehirdetése és igazsága beteljesülhet anélkül, hogy Földünk megszűnnék létezni. Hiszen az Evangélium is az ígéri, hogy „új föld és új ég lészen”… A Vízöntő forrongó vajúdása véget vet a réginek, de nem úgy, hogy utána ne következzék új életforma, hanem előkészíti az emberiséget az „új földre és új égre”. Krisztus eljövetele sokkal mélyebb misztérium, semhogy racionális, józan, kézzelfogható értelmezéssel magyarázhassuk. … Krisztus mondotta, hogy „Én az Élet vizét hozom nektek” – íme az Ifjú, az Ember Fia, az Élet vizének hozója: - a Vízöntő!"
         Kezdetnek a Warner Tapsi hapsija és a fekete-lyuk
                          tapsi
Fekete lyuk a spirálnál az égen Norvégiában 2009 december 9-én (12/9), a föld tengelyétől 19.5°-ra.
norvég spirálnorvég gif
Az ókori Egyiptomban az égbolt istennője NUT volt, a magyarságnál Boldogasszony = Világegyetem.
                        égbolt norvég
 
Jelenések könyve 12/9:  "És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének."
Ha láttad a DARK CITY című filmet, tudod, hogy tele van ilyen spirálokkal. Egy alkalommal egy prostituált halálát láthatjuk, rajta a spirált és mellette a szarvast.
            dark city
            dark city 2
Grandpierre - Királyi mágusok ősnépe a magyar: "Figyeljük meg a Napba öltözött Asszony, Babba Mária mögötti sugarakat, amelyek minden porcikájából áradnak, ugyanúgy, ahogy a Csodaszarvasnak „ahány szőre szála, annyi csillag rajta”. Babba Mária az Élő Világegyetem jelképe."
A DARK CITY-ben spirál van még az ujjlenyomaton, az idegenek tábláján, papíron, falon, stb.
            dark3
            dark4
            dark5
            dark6
            dark7
            dark8
Ez a spirál megtalálható világszerte petroglifákként, még az Anasaziknál is, akik jól ismerték a Napot, akárcsak eleink. A spirális pedig egy Napkalendárium volt. A Chaco Canyon-ban található a lenti spirál egy kőfalba vésve, a Napéjegyenlőségek és napfordlók mérésére szolgáló kőtömbök mellett. A spirálnak pontosan délelőtt 11:11-kor éri el a NapFÉNY a szélét. 2012 december 21-én pedig 11:11-kor lesz a téli napforduló. 
11:11
A 11:11 szimbolizmus a halál/újjászületés és kapubejárat/portál módjának megjelenítése.
A magyar hagyomány szerint a zodiákus körből két helyen lehet kilépni, két helyen nyílik rajta kapu a magasabb világokra, és ez a két pont az, ahol a Tejút a Nap pályáját metszi. Ez a nyári és téli napforduló időpontja.
A FÉNY számát a 144000-et pedig ha elosztjuk a Fél nagyévvel, 11.11-et kapunk.
Másszóval 2012-ben egy kapu nyílik meg, a Jelenések könyve 22. fejezetében olvasható "élet folyóvize" nevű helyre, vagyis a TEJÚT-ra, az ÉLETFA számos magasabb csillagvilágába, ahová MEGTISZTULÁSSAL lehet felmászni.

Folytatás a kettesben
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 671
Heti: 685
Havi: 12 272
Össz.: 2 503 704

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Halászat az idők végén 1
Hajnalhasadás - © 2008 - 2017 - hajnalhasadas.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: a 109. utas wiki - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »