Hajnalhasadás

ELÉRHETŐSÉG: pales17@freemail.hu TOVÁBBI OLDALAIM: http://hatodiknapon.hupont.hu/, http://napcsillag.hupont.hu/, http://csillagszeme.hupont.hu, http://csillag-szeme.hupont.hu, http://o-megacsillag.hupont.hu/, http://palesnapes.hupont.hu/

Ez a cikk egy válaszként indult az oldalhoz tartozó fórumban található kérdésre, melyet JOHNUTAKA tett fel, aztán ez kerekedett ki. A kérdés: Én azt nem értem, hogy az összes szemétségük ellenében ez a ki tudja, hogy mióta zajló, folyamatos (kép, szöveg és hang általi) jelzés valamiféle vezeklés ezeknek a démonfattyaknak, vagy két különböző brigád felelős a válságokért-háborúkért-éhínségért stb., illetve a folyamatos "tájékoztatásért"? Ebből kifolyólag tehát azt sem értem, hogy egy csomó, totál zsidók által készített hollywoodi filmben az általuk keresztre feszített Jézust úgy tüntetik fel, ahogy kell (a legigazabb, az ÚT)”

Jézusnak a maga idejében is voltak zsidó követői, akárcsak napjainkban. Általánosítani a keresztreszegezés miatt nem szabad, mert az gyűlöletet, haragot kelt. Több mint valószínü, hogy sokszor éppen azért kreálnak botrányt, hogy velük foglalkozzunk, róluk beszéljünk, így energiát adunk át nekik. Jézus azt mondta szeressétek egymást, így személy szerint engem már hidegen hagynak a mindennapi figyelemelterelő marhaságaik. Hollywood hátterében nagyrészt, ha nem teljes egészében zsidó-szabadkőművesek állnak, akik had ne mondjam, egyszerűen játszanak az emberiséggel. Folyamatosan a levegőben tartanak válságokat, háborúkat, stb-t, hogy a FÉL-ELEM uralja az emberiség szívét. Nem ők irányítanak, hanem mi, csak erre rá kellene ébredni. Egyébként ne tévesszen meg senkit se egyesek bőre színe, mivel vannak akik azzal hárítanak, hogy nem mindegyik tag azon bizonyos népcsoport egyede. A szabadkőművesek a régi templomosok örökösei. A templomosok közül pedig páran a Pilisben is megfordultak a Katharokkal egyetemben. A Katharok hite szerint az anyag gonosz, az ember pedig fény természetű. Őseink hite szerint ez a világ is, mint a többi magasabb dimenzió, az Egy része (UNI VERSE/EGY VERZIÓJA), így magában véve nem gonosz, hanem a tanulásra, tudás fejlesztésére lett megalkotva, miként a nevében is benne foglaltatik, ami VilágEgyetem. Tanulással lehet magasabb síkra jutni, minket pedig éppen ettől a tanulástól kívánnak megfosztani akkor, mikor a tiltott fát vetik fel példának, mikor pedig a bibliai fejezetben azon parancs nem jelen, hanem múltidejű. Feltehető az a kérdés is, hogy ki írta valójában le azt, ami ott szerepel, ugyanis már a nevekkel is egy kis gond van. Semmi mást nem akarnak, csak azt, hogy maradj itt szolgának, vagy hogy a mennyet a Föld bolygón ne lehessen megvalósítani. Az emberiség nagyrésze szolga, hiszen akármennyiért is robotol másnak, ha elmegy egy kis kikapcsolódásra, SZABADságra megy, vagyis a kifejezésből is érthetővé válik, hogy a munkát szolgaságnak, a munkást pedig robotnak nézik.
A szabadkőműves kapcsolatból érthető, hogy miért került bele pl. Nicholas Cage filmjébe, a Képletbe a Jézus az Út és az Élet, míg fénylényeket láthattunk ugyanabban a filmben? A Templomos lovagok rendje keresztes lovagokból alakult. 9, ismétlem KILENC keresztes lovag, akiket Krisztus szegény lovagjainak neveztek elhatározta, hogy a Szentföld zarándokainak védelmére szenteli életét.
Én nem hiszem, hogy a színészek mélyen érintettek, beavatottak lennének ezekbe a dolgokba, csak bizonyos szintig/fokig. A filmek készítői annál inkább, de Jézus származásába ők nagyon nem folynak bele. Talán nem is akarják, hogy a világ tudomására jusson egy a jelenlegitől eltérő  verzió. Aki azzal jön, hogy ez nem lényeges, ott probléma van.
http://www.hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/keplet_-_jezus_az_ut_igazsag_es_elet.jpg?99758536
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/keplet_fenylenyek.jpg?47301784http://2.bp.blogspot.com/_DeutwC_pLZ0/SwI1ssunlKI/AAAAAAAADGg/qoYyt9eJpjM/s400/vlcsnap-3940985.png
Jézusnak fényként evilágra érkezéséről van egy szép leírás Mari nevü fórumozó által leszólt Badiny Feri bácsi könyvében, a Jézus király a Pártus herceg-ben, szépen, forrással feltüntetve.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/jezus_suletese_1.jpg?74252982http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/jezus_szuletese_2.jpg?77597404
Badiny Feri bácsit sok támadás éri egy oldalról, de ez engem hála a Magasságosnak nem tántorított el a könyvei beszerzésétől.
A judeo-kereszténységben foglalt bűnben születtünk tanítás a Pállá átváltozott sauli tanítás következménye, vagyis hogy a Septuagintában szereplő Éva, akinek még neve sem EVA, hanem ENA/ANA (Borbola János- Csillagszoba) evett a fáról. Logikátlan az érvelése Saulnak, ugyanis az utódok nem okolhatóak egy előd ballépése miatt. Borbola János által említett név viszont logikus, hisz Éva minden élőnek anyja, vagyis ANyA  (Mózes I. könyve 3/20).
A Teremtő Isten maga AN, melyet a magyar nyelv még hűen őriz, vagyis Ő az Aki mindig V-AN, az időtől független, hisz időtlen. A görögben nincs V, a Septuaginta pedig a legrégebbi ismert görög fordítása az Ószövetségnek. Nem érdekes, hogy épp a magyar az a nyelv ismét, amely ezt az ősi Isten nevet megőrízte? A V hang Védi, óVja (Ó-V), Vigyázza AN-nak nevét. Ugyanez figyelhető meg a VÉR és ÉR szavainkban. Ha a latin N betüt elfordítjuk, megkapjuk az AZ szavunkat, amely szó az első és utolsó betüből tevődik össze. A V-AN egyenlő az EGY-el, ugyanis az ANgol nyelvben az egy kiejtése VAN (One). Az ANNA név jelentése egyébként ISTEN KEGYELME, melyet miért is ne ismételten a héberekhez kapcsolnak, nekünk magyaroknak pedig közünk sincs hozzá. Természetesen a héber a legrégebbi nyelv, nem pedig az ősmagyar.
Az általunk sumérként ismert vallásgyakorlatban Innana szerelemistennő személye az, aki az emberek, állatok, növények és minden földi teremtmény szaporodásáról és termékenységéről gondoskodik. Innanát nevezték még Ninanna-nak, a turáni népeknél Ana-Hit-nek, de Egyiptomban ő volt Isis/Ízisz. A szakirodalom úgy vélekedik, hogy Istár/Ízisz, az Ég királynője, a szerelemistennő, maga a Vénusz csillag, mely az Amarna táblákon az Ég asszonyaként van említve. A Kána-i termékenység istennő szintén “Ég királynőt”, “Ég úrnőjét” jelenti.
Íziszt azonosítják még a Szíriusszal, ugyanis a Naprendszeren belül a hármasság a Nap, Hold és a Vénusz, a Naprendszeren kívül, természetesen a Nappal a hármasságban pedig az Orion, Szíriusz és a Nap.
Egyesek szerint a Septuagintában szereplő Éva//Ena/Ana által kiváltott bűn már akkor feloldoztatott, amikor az Úr Jézus édesanyja Adiabene Szűz Mária lett, Feltámadásának első tanúja pedig egy nő Mária Magdaléna, aki érdekes módon az írások alapján nem ismerte fel egyből Urát Feltámadása után (János Evangyélioma 20. rész).
Érdemes rá figyelmet szentelni, hogy a magyar nevek közt megtalálható az ANNA és a MÁRIA nevek összekapcsolása, vagyis az ANNAMÁRIA.
Az első Anna-bált a füredi Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János rendezte lánya, Krisztina (KRiSZTiNa/KeReSZTéNy) tiszteletére. Nem véletlenül hasonlítottam össze a Krisztina nevet a Kereszténnyel, ugyanis Krisztina jelentése valóban KERESZTÉNY, KRISZTUSHOZ TARTOZÓ. Krisztina öt keresztnevet is kapott, de ezek között nem volt Anna. Krisztina özvegy férje altábornagyi rangig jutott, 1949-ben egyike volt az aradi vértanúknak, az 1848-49-es szabadságharcan játszott szerepe miatt. http://hu.wikipedia.org/wiki/Anna-b%C3%A1l
Figyelj oda, mert a szabadságharc kezdete, 1848 bizony 153 évre esett 2001-től, amikor a WTC ikertornyait ledöntötték OZ és SZÍRIUSZ szimbólikával, a vértanúk pedig szám szerint 13-an voltak! Ez a 2001-es dátum jelent meg NEO születési időpontjaként a Matrixban, de feltűnt a Csillagembert (fényből vált emberré) alakító Jeff Bridges NAGY LEBOWSKI filmjében is 1998-ban egy kék spirál kíséretében.
                http://4.bp.blogspot.com/_H44IkuSV9qQ/SK6pfXJCzaI/AAAAAAAAE8Y/Oqc14Te5yzI/s320/911_matrix_sm.jpg
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/nagy_lebowski_szept_11.jpg?88079889
            Jeff Bridges a Nagy Lebowskiban és a TRON-ban.
Jeff Bridges Tron filmjében le kell küzdeni az alter egot, amit maga Jeff teremtett. E nélkül nem léphet át a kapun, az ugyanis káoszt idézne elő a kapu túloldalán. Jeff Bridgest a KingKong filmben láthattuk a WTC ikertornyoknál.
http://www.hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kicsi/nagy_lebowski_es_tron_kepek.jpg?27341714
                                 http://www.om-sweet-om.net/shiva-hindu-god-Natraraja-ballookey.jpg
       Jeff a Csillagemberben egy vörös KOBRA kocsival látható.
                           Kobra, mint Tutanhamonnál.
http://johnnycat.files.wordpress.com/2010/01/2001.jpghttp://www.icansmellyourbrains.com/upload/Release/08-11-09/starman.jpghttp://www.gonemovies.com/www/Pictures/Pictures/CarpenterStarman2.jpghttp://3.bp.blogspot.com/_KXWZrEefy7I/SkHvzFkLLgI/AAAAAAAAAKg/PeBRreMrZOs/Starman_grail.jpg
                              http://members.shaw.ca/dbeaving/fisherking/LaserDisc-criterion-cover-large.JPG
Jeff a Kecskebűvölők filmben a K-9/11-9/9-11 ládából veszi elő  Lincoln emlékmű képét, amely szerepelt Az idők végezete és a FA népe 4 -ben.
Természetesen én nem vallom azt, hogy ezen cselekményt és az azt követő hazugságáradatot Jézus igaz követői hajtották volna végre, de azt sem, hogy ezen filmeket ők készítenék. Viszont lényeges dolgokra mutat rá számos, emberek, vagy nem emberek által elhelyezett szinkronicitás.
A Kr. e. 3. évezred közepén a lagasi sumír Patesi, de legfőképpen “Eanatum”  galambokat áldoztak Inannának.
Nem árt újból felhívni rá a figyelmet, hogy a Columbia űrsiklót (Galamb) egy texasi Palesztina (Palestine) nevű város felett szimbolikusan kiiktatták. Elődeink a Naptól származtatták magukat, miként Skythéstől, Héraklész fiától Pales (égés, tűz, ragyogás, fény) és Napes (Napos) testvérpár származott (Diodorus Siculus és Plinius).
http://i.ytimg.com/vi/N9vtof0HoSM/0.jpghttp://withfriendship.com/images/c/10789/Space-Shuttle-Columbia-Disaster-wallpaper.jpg
A galamb a kereszténység mai formájában a Szentlélek madara, aki maga az ANYA/ANA, ezért is alakult ki a füredi Anna-bál Krisztinából, akinek jelentése KeReSZTéNy, miként a magyar nyelvben az utónév is KeReSZTNév, de a magyarok elődei persze nem voltak keresztények, náluk a kereszt nem volt tény. A sumír panteonban “Inanna” nevét a misztikus “negyven” nap után való feltámadása emlékére a “40”-es számmal is nevezték, így “NIN”-nek is írták. Ezeket az ősi istennőneveket  a mai judeo-kereszténység pogány istennők bélyeggel címkézte fel. A Vénusz nevü Esthajnalcsillag, melyet korunkban Lucifer név alatt is ismerünk, Pentagrammát formál az éjszakai égbolton minden 8 évben, retrográd mozgása pedig 40 nap. 8 földi év pontosan 13 vénuszi évnek felel meg, közben a Föld és a Vénusz a keringési pályájukon 5 “csókot vált” egymással, ami kialakítja az ötszöget
              http://whatisthepyramid.com/wp-content/uploads/2009/07/venus-sun-orbit-pentagram.jpg
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/inanna.jpg?68958276
Nos visszakanyarodva Nicholas Cagehez, aki a WTC film egyik főszereplője is volt, a BOSZORKÁNYVADÁSZAT címü filmben már mint keresztes lovag jelenik meg, a HELLBOY-t alakító Ron Perlman-al. Ron Perlman 2011-ben pedig már mint HORUS (Scorpion King: book of the dead) és ISTEN jelenik meg (The littlest angel). Roppant érdekes szereposztás Hellboy után!
A 7 csakra közül az alsó, vagyis a gyökércsakra Szet (Sátán egyiptomi megfelelője), a szívcsakra megfelelője Horus, az Ajna chakra (3. szem, tobozmirigy, gondolatnál tovább látó szem) megfelelője pedig Ozirisz, a magyarok Nimródja.
                 http://www.endelrivers.com/dancers/scarabchakras1.png
A WTC ikertornyokat az illuminátusok szervezetének és az USA alapításának évétől, 1776-tól  225 évre döntötték le (225 földi nap = Vénusz keringési ideje). A szimbólizmusban az ikertornyok a 11-es számnak felelnek meg, ebből kifolyólag 2001+11, az 2012.
A film borítóján a PENTagrammában éppen a lány áll, akit a keresztesek visznek ítéletre. A Vénusz napja PÉNTek, míg a Szentlélek kiáradásának ünnepe a PENTecost/pünkösd, az amerikai védelmi minisztérium neve pedig PENTagon, amelyet a 2001-es rituális, gyilkolászós játékba is belevontak. Tökéletesen ellentettjére fordították a szerelem/szeretet szimbólumát, csillagát. Megtalálható a szimbóluma a harci gépeiken és még sok-sok helyen. Érthető a modernkori gyógyításra váró beteg emberek, akik sátánistának vallják magukat, miért épp ezt a szimbólumot választották  egyik jelükül? SZER ellentettje a RESZ, vagy RÉSZ. A világot a SZER-ELEM, SZER-ETET tartja EGY-ben, ők pedig ezt a világot RÉSZ-ekre bontják, hogy ne legyen az emberiség újra egy EGÉSZ/ÉG-ÉSZ, vagyis ne kapcsolódjon a kozmikus/Krisztus tudatra. Erre jó a FÉL-ELEM, HARAG (HAR/HÁR jelentése KÖR - Grandpierre Enre - Aranykincsek hulltak Hargitára 121. old.), gyűlÖLET (gyűlik benned a negatív energia, ami megöl).
http://www.abload.de/img/season_of_the_witch_veh7i6.jpghttp://cache.gawkerassets.com/assets/images/8/2011/01/season_of_the_witch.jpg
Nicholas Cage VARÁZSLÓTANONC filmjében szintén pentagrammát láthatunk, amelyhez a tüzet egy 4-es felosztású körből indítja el Monica Belucci, aki a Mel Gibson kezéből kikerült PASSIO filmben Magdalénát, a Matrix filmekben pedig Persephone-t alakítja.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kicsi/matrix_2.jpg?35332330http://the.honoluluadvertiser.com/dailypix/2003/May/25/islandlife3_b.jpg
http://www.hotflick.net/flicks/2003_The_Matrix_Reloaded/003MRD_Randall_Duk_Kim_006.jpg
MÁTRIX és a 333, meg a 27 (3x3x3), vagyis a kundalíni. 27 tömböt kell lekapcsolni, és Neonak 314 (PI) másodPerce van a Fény kapuján átjutni (33.3=2012). Erről írtam a  http://hajnalhasadas.hupont.hu/218/magyar-nyuszi-hopp cikkben.
   Neot Monica Belucci vezeti el a Fény kapuját kinyitó kulcsoshoz.
                                            PI/PI-LIS
Pilis = FEJTETŐ, vagy épp maga a Pilisként ismert magyarországi terület. Sopronbánfalván a Kutya-hegy (Szíriusz) 314-el van jelölve, amiről írtam a Sopron és a Pálosok rejtélye 3 cikkben. A Neot alakító Keanu Reeves együttese a DOGSTAR ami a Kutyacsillag, vagyis a Szíriusz.
Monica Belucci a NAP KÖNNYEI film borítóján a 7-es háromszögfelállás a Napban középpontjában látható, a Varázslótanoncban pedig ő nyitja meg a kaput.
http://www.hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/nap_konnyei_33-33.jpg?82075940
http://www.hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kicsi/varazslotanonc_-_holtak_feltamasztasa_kepek.jpg?45326401
http://www.lunarplanner.com/Images/Venus/pent%20drift.gif
Mint a filmből kiderül, a 4 felé osztott körből kiinduló, tűz által kialakított pentagramnak (Vénusz) köze van az elektromágneses energiához és a holtak feltámadásához.
http://www.hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kicsi/varazslotanonc_-elektromagneses_energia.jpg?46514715
A 4 felé osztott körnek pedig nagyon is sok köze van a Naphoz, a Nap látszólagos égi útjához a 12 jegyre osztott zodiákus körben, amely 4 AEON korszakra osztott.
A Nap elektromágneses impulzusokat küld a Föld felé egy-egy kitörés alkalmával. http://www.youtube.com/watch?v=mhRO9p494Xs
A tanácsom, hogy edzd a szívedet, járj ki a természetbe, ne hidd el a sófogyasztás csökkentését és a kálium növelésének szükségességét. Kerüld a káliumos sót.
A Varázslótanonc film Kr.u. 740-ben kezdődik. A sárkánygyűrü pedig ettől 1260 évre leli meg a fő Merliniánust. A gyermek, akiből a Merliniánus lesz, 7 órakor kel fel, a 7-es pedig egy pentagramban látható, amin a Toy Story-s Buzz Lightyear kapitánya áll, mellette pedig egy cápa.
A kis Merliniánus pedig az iskolabuszon King Kongot rajzol az üvegre, mely rákerül az Empire State Building tetejére.
KING KONG = 11+9+14+7+11+15+14+7 = 88 =  9+5+19+15+21+19 = IESOUS, ami a görög gemátria szerint 888
http://www.hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kicsi/varazslotanonc_-_king_kong_sarkany_kepek.jpg?84928407
Az Empire State Building mellett található a Szíriusz rádió, melynek szimbóluma egy fekete ökölbe szorított kéz, benne a 11:11. Percy Jacksonnál az épület az olümposzi kapu.
                                  http://lh6.ggpht.com/_6hgSmco4R9M/SZYeu2JQMDI/AAAAAAAAAd8/M6IoKIS-0D8/Howard_Stern_Moon3_thumb2.jpg?imgmax=800
11:11/KK/K2/KINGKONG
11x11 = 121 = Jehoshua haMeschiah/Jézus a Messiás
A film Imdb-s oldalára 121 képet helyeztek fel és maga a film 109 perces! http://www.imdb.com/title/tt0963966/
               http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/varazslotanonc_oldal_121_kep.jpg?66498041
                             A 109. utasnak fel kell ébrednie!
A filmet, amelyben Tesla tekercsek láthatóak, 2009-ben forgatták, amely időponttól 153 évre, a Magyar Királyság területén Nikola Tesla megszületett. http://my.spill.com/profiles/blogs/first-look-at-the-sorcerers

                                   Folytatás a kettesben
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 62
Tegnapi: 650
Heti: 3 297
Havi: 8 886
Össz.: 2 530 641

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Kezdet és vég kapujában 1
Hajnalhasadás - © 2008 - 2017 - hajnalhasadas.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: hajnalhasadas.hupont.hu - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »